IRÁNYÍTÓSZÁM: 2119
VÁROS: Pécel
CÍM: Isaszegi út 43.
Mobil: 06 30 591 1575
E-mail:
BEMUTATKOZÁS: Gyermeke életének, fejlődésének egyik legfontosabb szakasza az óvodában eltöltött idő, ahol maradandó, emlékezetes élményekkel gazdagodhat. Fontosnak tartjuk, hogy az óvónők az egyéni képességek és részképességek figyelembe vételével, az egyéni bánásmód eszközeivel neveljék, oktassák óvodásainkat. Célunk, hogy nyitott, kreatív, érdeklődő felnőttekké váljanakKorszerű módszerekkel és eszközökkel készítjük fel óvodásainkat az iskoláskorra és megalapozzuk szellemi, fizikai fejlődésüket. Gyermeke a tevékenységközpontú nevelési programunknak megfelelően játszhat, fejlődhet, illetve mozgásigényét maradéktalanul kielégítheti.
IRÁNYÍTÓSZÁM: 2234
VÁROS: Maglód
CÍM: József Attila krt. 29.
Telefon: 06 29 325 193
BEMUTATKOZÁS: Távlati célunk, hogy már kicsi koruktól hozzá tudjuk szoktatni őket az esztétikus, igényes környezethez, hogy majd felnőtt korukban igényesség határozza meg a környezetükhöz fűződő viszonyukat. Fő szempontunknak a játékot, mint nevelő, fejlesztő tevékenységet tekintjük. Ezen keresztül a mesék, versek mondókák, a számok világa, énekek, énekes játékok, a természettel való ismerkedés, festegetés, agyagozás, mintázás, barkácsolás, szövés-fonás és a mindennapos testmozgás játszik fontos szerepet. Ünnepeink családias légkörben telnek, közös kirándulásaink, színház- és cirkusz látogatásaink az óvoda és a család jó kapcsolatát erősíti. Óvodánkban katolikus és református hitoktatás is folyik, melyen a szülők kérésére a gyermekek részt vehetnek. Gyermekeink részére a következő fakultációs lehetőségeket biztosítjuk: úszás; néptánc; kézműves foglalkozás; Szivárvány (drámapedagógia)
IRÁNYÍTÓSZÁM: 1173
VÁROS: Budapest XVII. kerület
CÍM: Összefogás u. 3.
Telefon: 06 (1) 258 55 43
Mobil: 06(30) 355 86 55
E-mail:
BEMUTATKOZÁS: Szeretettel várunk minden kisgyereket 2,5 éves kortól XVII. kerületi óvodánkba. A gyermekbarát épület, Budapest XVII. kerületének egyik legszebb kertvárosi részében, gondozott sorházak által körülvett zöldövezetben fekszik, távol a főúttól. A XVII. kerületben egyedülálló módon angol nyelvi előkészítő csoportokat indítunk 3 éves kortól. A tehetségígéretek feltárását és fejlesztését, így a nyelvi tehetségígéretek beazonosítását is az óvodába lépés pillanatában kezdjük meg, melyet ingerekben gazdag környezetben, játékba integrált módszerekkel szervezünk. Minden gyermek egyedi és különleges csoda, ezért nevelésünk alapelve megfelelő figyelmet fordítani személyiségük és tehetségük kibontakozására. Örökmozgó gyermekeink számára rendkívül sokrétű, kiemelkedően fejlesztő hatású sportlehetőségeket kínálunk. Foglalkozások, szolgáltatások: játékos angol nyelvoktatás, foci, fejlesztő gyermektorna, korcsolya oktatás, játékos furulyaoktatás, immunerősítő sóterápia, lovaglás, úszásoktatás, rendszeres kirándulások, kulturális programok, napi fejlesztő foglalkozások, tehetséggondozás, felzárkóztatás, egyéni bánásmód elve szerinti foglalkozás, egészséges táplálkozás, logopédiai szűrés, iskola előkészítő foglalkozások. A sikeres idegennyelvű iskolakezdéshez célzott angol nyelvi előkészítő foglalkozásokat tartunk. Facebook: Mazsola Magánóvoda
IRÁNYÍTÓSZÁM: 1165
VÁROS: Budapest XVI. kerület
CÍM: Emma utca 18.
Telefon: +36-20-3600-439
E-mail:
BEMUTATKOZÁS: Angol-magyar kétnyelvű óvoda Budapesten – Magánóvodánk több mint 25 éve biztosít kétnyelvű nevelést a 2-7 éves gyermekek számára. A Polgár Judit Sakkjátszótér referenciaóvodájaként kiemelt figyelmet fordítunk a tehetséggondozásra, iskolaelőkészítésre és a gyerekek komplex képességfejlesztésére. A Brumi Óvodában minden csoportban angol-magyar kétnyelvű nevelés zajlik: a magyar anyanyelvű pedagógusok mellett minden csoportnak van egy angolul kommunikáló pedagógusa, aki gondoskodik arról, hogy a gyerekek játékos formában és hatékonyan sajátítsák el az angol nyelvet. Programjaink között szerepel a sakkjátszótér, mozgáskotta, judo, balett, falmászás és zeneovi, amelyek mind hozzájárulnak a gyermekek harmonikus fejlődéséhez. Télen sítanfolyamot, nyáron pedig intenzív úszótanfolyamot szervezünk, hogy a gyerekek az év minden szakában élvezhessék a mozgás örömét. Tornatermünk tágas és modern, egész évben kényelmes és higiénikus környezetet biztosít a gyermekek számára a tornaórákhoz és különféle mozgásfejlesztő foglalkozásokhoz, ahol szabadon mozoghatnak, játszhatnak és fejlődhetnek. Kiemelt célunk, hogy a gyermekek minden szempontból felkészülten, fejlett képességekkel kezdjék meg tanulmányaikat, nyitottak, érdeklődőek legyenek, és könnyedén beilleszkedjenek az iskolai közösségbe. Youtube videó: Sakkjátszótér a Brumi Óvodában
IRÁNYÍTÓSZÁM: 2119
VÁROS: Pécel
CÍM: Szemere Pál utca 8.
Telefon: (28) 74 11 05
BEMUTATKOZÁS: Angol Nemzetközi Gyermekközpontunkban, magánóvodánkban, baba csoportjainkban sok szeretettel várjuk a kisgyermekeket. Választható tevékenységeink: úszás; korcsolyázás októbertől hetente egyszer; gyermek jóga; judo; lovaglás; privát zongora, gitár és cselló óra; modern tánc; extra angol; dráma; hétvégi születésnapi parti.